Rózsa, a narkolepsziás milliárdosnő gyógyulása
Vasárnap délelőtt, negyed nyolc környékén, az orkán erejű széllökés fákat csavart ki Berlin központjában, a Grimm fivérek szomszédságában. Bár a jelenlegi történetünk szempontjából ennek vajmi kevés jelentősége, hiszen Rózsika jelenleg a zöld ötven árnyalatában pompázó indonéziai Bali vulkáni szigetén hajtotta álomra a fejét. Ahol szélcsendes, izzasztó forróság uralkodott, Berlinnel ellentétben.
Történetünk színhelye egész pontosan a Bali fővárosától északra található, Ubud, annak is egy eldugott színpompás, szent helye, a Monkey Forest (ejtsd: mánki fo resti). Az olvasók kedvéért megjegyezném, hogy ez nem egyezik meg az Európában is található restikkel, akinek nincs nyelvérzéke ejtse úgy: majomerdő.
Szóval a Mánki resti páratlan szépségű volt hét határon túl is, a világ legszebb virágai virultak a trópusi esőerdőben, a dús, buja zöld növényzet keresztül-kasul átszőtte az ében és szatén fákat, és némelyik parazitaként kúszott az ég felé a fás indák ölelésében. A pazar bungaló, melyet a balinéz építészet mesterműveként tartanak szémon, betartja az építkezés szigorú és szent törvényeit. Nyitott terek, tágas udvar, pavilonok, melyeket erős bástyaként zár körbe a vöröstéglafal, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket. A palotának beillő bungalót gazdag díszítésekkel ellátott védőszobrok óvják a kíváncsi paparazzóktól. A tágas fürdőhelyet a kálafejes istennő ékesíti keletről, nyugatról pedig a hétfejű sárkányok zord vízköpője óvja.
A felső tízezer pompájában úszó, fényűző bungaló hangos volt az esőerdő egzotikus lakóitól, az énekesgabócák fülsüketítő dobolásától, a békés komodói sárkányok zajos veszekedésétől, a díszes arapapagájok és kakaduk nászra hívó csivitelésétől. A téli álmot alvó medve is előbújt volna a barlangjából eme lármára, Csipke Rózsika azonban édesdeden szunyókált baldahinos ágyikójában, szíve csordultig volt bánattal.
-Ébredj, álomszuszék! – rázta meg Ketu, a spirituális tanító Rózsikát törékeny vállánál fogva. Azonban a milliárdosnő kiégéstől elfáradt teste, mint egy papírmasé, úgy zuhant vissza élettelenül a csipkés párnákra.
-Ébredj, Rózsika! - kiabálta ismét Ketu, immár kétségbeesetten. Már huszonkilenc napja, hogy ki sem keltél az ágyból és egyfolytában alszol. Holnap lejár a turista vízumod, és el kell hagynod az országot. Azt a zsémbes, morcos vénasszonyt - aki átvette tőled ideiglenesen a cégirányítást -, pedig láttam az erdő szélén. Magában zsörtölődik és azt ordibálja hálátlan vagy! Elhalmozott jósággal, szépséggel, gazdagsággal, minden földi jóval, te pedig akarata ellenére merészeltél kilépni a cégtől és fizetés nélküli alkotói szabadságra menni.
- Kelj fel, Csipke! Hamarosan ideér a zsémbes, morcos vénasszony és akkor jaj, nekünk. Mindennek vége.
Rózsika azonban a füle botját sem mozdította, a narkolepszia legmélyebb bugyraiban járt már akkor. Ekkor Ketu felugrott, sarkon fordult és úgy kiviharzott az esőerdőből, hogy azóta is bottal ütik a nyomát.
Kedves olvasó, lélegezz. Tudom, hogy ezen a ponton a történet fonala roppanásig feszült és a rokka hegyes tűje átkozottul élesen csillog a lemenő nap fényében, de tarts ki. Mindjárt vége.
Teltek-múltak a percek, az öregek lassacskán elhaltak, az apákból nagyapák, a fiúkból apák lettek, Rózsika pedig a mélységesnél is mélyebb álomba merült. Emberfia nem volt ebben a szélesen távoli világban, akinek sikerült volna megtörnie az átkot. Aztán. Messze földön élt egy multi katona, aki meghallotta az álomszuszék milliárdosnő hírét. Fölkerekedett hát, kilépett a mindennapok mókuskerekéből és digitális nomádnak állt.
Nah, de abbahagyom mostmár, mert elfogyott a karakterszámom. A kedves olvasó, meg úgyis olyan, mint az okos kommentelő, mindig jobban tudja a történet végét. Ugye?
