Projekt alapú foglalkoztatás távmunkában - ez lehet a jövő?

„Lehet, hogy öt év múlva már mindent robotok fognak csinálni, az ember pedig otthonról irányíthatja a robotokat?” -teszi fel a költői kérdést Szmolinka Zsolt, a United Call Centers Kft. ügyvezető igazgatója, hiszen öt évvel ezelőtt még szinte senki nem tudta volna elképzelni, hogy a világ 90-95%-a otthonról dolgozzon. Véleménye szerint csak idő kérdése, hogy jelenleg az otthonról még nem végezhető munkafolyamatok területén - mint például gyártás és termelés - egy olyan technológiai fejlesztéssel rukkoljanak elő, ami lehetővé tesz majd egy felhő alapú, hibrid megoldást.

Miért lehet jó a job hopper?

Impozáns a szakmai útja. Behívjuk interjúra? Na, de job hopper! Akkor felvegyük, vagy inkább szélnek eresszük? Ha ismerősek ezek a mondatok, akkor valószínűleg már te is találkoztál a jelenséggel. Na, de ki számít manapság job hoppernek? És hogyan néz ki egy számukra is vonzó szakmai portfólió? Hogyan tárgyaljanak interjú helyzetben? Többek között ezekre is választ kapunk egy újhullámos fejvadásztól, aki Spanyolországban él; egy jobb hoppertől, aki jelenleg Skóciában dolgozik, állami szférában, mellette saját vállalkozásában tanácsokkal látja el a munkakeresőket és egy sokéves vezetői tapasztalattal rendelkező toborzótól, aki a hazai piac szemszögéből meséli el tapasztalatait a job hopperkedésről. Tanulságos sorok következnek.

Közgazdászból lett tokaji szőlősgazda

„Remekül tudok ám nyugodtan ücsörögni a borházam teraszán” -csattan fel derűs éllel a hangjában, mégis nyugodt és fesztelen marad. Pár perccel ezelőtt még éppen azt ecsetelte, hogy amikor három kisgyermek nevelése mellett a háztartásra is felügyelt, meg napi 6 órában rendezvényszervezőként dolgozott és a borászat teendőit is intézte, úgy érezte magát, mint a labdáit - értsd: szerepköreit - dobálgató zsonglőr, aki attól fél, hogy melyik esik majd le. „Az a helyzet, hogy ez így már sok volt” -jelenti ki manír nélkül a hangjában, majdnem elnézést kérve a szóért: sok. Választás elé került. És döntött. Vaszkóné Bodnár Gabriella közgazdászból lett szőlősgazda, az Istenhegyi Borház alapítója.

Nem nőttek a pályázók bérigényei, fontosabb az állás biztonsága.

Visszatért a jelöltek váltási kedve - ezt tapasztalják az általunk megkérdezett toborzási szakemberek. A fizetési igények nem nőttek és 100 százalék home office esetén egy fővárosi cég jól járhat egy debreceni vagy nyíregyházi jelölttel. Sok helyen a fizikai állomány annyit keres, mint a szellemi. Egy kis visszapillantás és a toborzás trendjei 2021-ben.

"A rajz többet mond rólad, mint te magad." Mit csinál egy rajzvizsgálati szaktanácsadó?

„Ha egy gyerek balra két ágat rajzol rajta egy mókussal, jobbra pedig három ágat, az nem azt jelenti, hogy hiperaktív. Több rajzi jeggyel szükséges alátámasztani egy megállapítást, ezért is bonyolult, komplex rendszer a rajzvizsgálat, ami a képi kifejezés-pszichológia tudományterületének része.” –magyarázza Judit Sz.Látó, diplomás rajzvizsgálati szaktanácsadó, a #rajzvizsgálat eszenciáját. Hogyan is képzeljük el mindezt a gyakorlatban? És miként telik egy napja?

Meghódítja a hotel office a munka világát? - íme az új tér távmunkára

A szomszédom már 6 hónapja otthonról dolgozik egy amerikai nagyvállalat számára, akiknek Magyarországon is van székhelyük. A járvány miatt azonban 2021 januárjáig biztosan nem térhetnek vissza az irodába, a biztonságuk érdekében. Nehezen viseli. Főleg, hogy a picinyke lakás négyzetméterein ketten osztoznak. Ha akár egy napra elhagyhatná az otthonát, honnan dolgozna szívesen?
Close

Subscribe to get sent a digest of new articles by Hadobás Bernadett

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.