Mesevilág a Hercegprímás csücskében
Étteremkritika a Zeller bistróról
Megpillantunk egy ízléses kis teraszt az V. kerület aszfalt burkolatán, azonnal tudjuk, hogy úti célunkhoz értünk. Az ajtón belépve bájos fogadtatásban van részünk, szívünket welcome drink-kel ejtik rabul, szirupédes házi macifröccs-csel édesítve.
Ahogy egyre bentebb lépkedünk, pincérek hada vesz körül bennünket. Nyolcan lehetnek.
Kezdem úgy érezni magam, mint Bambi a vadhúsra éhes vadászok kereszttüzében. Pedig ma vegetáriánus vacsorát tervezek és nem áll szándékomban elejtett trófeaként végezni.
A Zeller bistro több jól elhatárolt helyiségből áll, eltévedhetnénk, mint Alíz Csodaországban, azonban jól képzett túravezetőink gondoskodnak, hogy épségben elérjük asztalunkat. Vezetett utunk egy vintage stílusú belső kerthelységbe torkollik, melynek romantikus és határértéket súroló giccsessége beszippant és maradásra késztet. A buja zöld növényzet között megbúvó papírpillangók olykor szárnyra kelnek a nyitott tető által belopódzó szellőnek köszönhetően.
A kompozícióba illeszkedik a gyereksarok és a falon elhelyezett tábla, melyen roskadoznak a művészi és kevésbé művészi kézzel rajzolt alkotások. Ötletes, hogy két fogás között a vendégek kiélhetik kreativitásukat, mellesleg pár fehér papír és színes ceruza micsoda marketingfogás.
Elfoglaljuk az asztalt, melyen diszkréten elhelyezett lizike (virág) mosolyog ránk. Előkerül az étlap is, ami barátságosan rövid. Katonásan sorakoznak rajta az ételek, elkülönítve elő- és főételt, valamint desszertet. Úgy döntöttem, az étterem nevéhez hűen vegetáriánus fogásokkal lepem meg ízlelőbimbóimat. Azonban alapos tanulmányozás ellenére is csak húsételeket találok az étlapon. Hmmm…Érdekes. Bájosan jelzem meglepettségemet a felszolgálónak, aki mintha csalódottan venné elő pult alól a vegetáriánus menüt.
Szarvasgomba krémlevessel melegítem be ízlelésre szakosodott érzékszervemet. A barna, sűrű lén elhelyezett apró csiperke és zöldes szarvasgomba esszencia töri csak meg az egyszerű kompozíciót. Hmmm… ízesebb előételre készültem. Frissen őrölt fekete bors kíséretében azonban a tisztes adag lecsúszott. Enyhe csalódottságomat Joó Tamás Olaszrizlingjébe fojtom, és friss, lendületes citrusos nyári ízvilággal kompenzálom az unalmas előételt.
A második fogás egy érzékien megkomponált mestermű, melyhez dukál a lágy ciklámennel – épphogy – szegélyezett fehér porcelán mélytányér. A fehér csicsóka habkrémet a középen elhelyezett zöldes-barnás lencse út szeli ketté, nyomokban megszínesítve aszalt paradicsommal, párolt lilahagymával, borsócsírával és tört fehér csicsóka chipssel. Szemem telítődik a látványtól, az ízorgia pedig ámulatba ejtő. Ki gondolta volna, hogy a konfittált lencse csicsókával ilyen páratlan ízélményt biztosít és úgy eltelít, hogy vissza kell mondanom a desszertet?
A vacsora alatt három pincért is elfogyasztunk.
Serényen sertepertélnek körülöttünk, időről időre biztosítanak jelenlétükről, szakmai felkészültségükről. Még az sem tolakodó, hogy gyakrabban töltik fel citromsárga nedűvel borospoharainkat, mint azt az illem megkívánná.
Húszezer magyar forintot kérnek a kulináris élvezetekért, amely két előételt és főételt, egy üveg bort és ásványvizet tartalmaz szervízdíjjal. Meg persze burkolt formában a két üdvözlő macifröccsöt és az aprócska búcsú muffinokat, melyek íze a haknik világára hasonlít: mű.
A 21. századi középkategóriás éttermek kategóriában az ár nem okoz meglepetést. Bár egy csipetnyi turpisságot jelzünk búcsúzáskor, hiszen véletlenül két üveg Joó Tamást számoltak fel, így jogos a vendégnek a visszajáró és az engesztelésként szolgáló pohárka bor.
Konklúzió: a hely bája, a konyha művésziessége, a kiszolgáló személyzet udvariassága és az elmaradt fehércsokis répatorta hiánya ismétlésért kiált (az apró malőrök ellenére). Visszatérünk még Zeller bistro!
Atmoszféra: maradtam volna még.
Ízlelőbimbók: elégedettek, kellően kíváncsiak.
Visszatérési százalék: 90%
