← Back to portfolio

B I Z A L O M

Published on






Interjú Szabó Gabival, aki nemzetközileg akkreditált mester coach, a Watson Coaching megalapítója, pszichodráma vezető


A bizalomról beszélgetünk, ami már eleve kettőnk között is egy bizalmi kérdést vet fel. Bizalmat szavaztunk egymásnak, hogy erről a témáról beszélgessünk. Mit gondolsz?
- Igen, abszolút, és ha belegondolunk akkor ez igazából minden kapcsolatunkra és helyzetre igaz lehet. Kérted, hogy gondolkodjam erről a témáról és elkezdtem figyelni magam, hogy mely szavak jutnak eszembe. Merthogy ez egy jó kis összetett téma, elég érzékeny is. A bizalom nem egy semleges szavunk, hanem mindannyiunknak van ebben egy tapasztalása. Mindenki megélte már, hogy bizalmat adott, kapott, aztán az eltört, elveszett, újra tudta építeni, vagy épp nem.

Szóval az első szó, ami eszembe jutott: biztonság. Akkor érzem a bizalmat valakivel, ha biztonságban vagyok vele. Ha megélem, hogy én, én lehetek. Nem kell figyelnem arra, hogy jól beszélek, jót mondok. Azaz biztonságban vagyok, ellazult izmokkal tudok jelen lenni.

Akkor számodra a bizalom ezt jelenti, amit most összefoglaltál?
- Nem csak ezt. Innen indult a gondolatom, hogy biztonságban lenni, ezt megélni, építeni, megharcolni.

Ami másodszorra eszembe jutott szó: elismerés. Úgy gondolom, hogy a bizalom alapja az elismerés. Vallom és tanítom is, hogy ha eltudok ismerni egy embert, tudom őt respektálni, ahhoz kapcsolódni, amit csinál és nem a hiányaihoz, akkor a bizalom épülhet köztünk. Ellentétben azzal, hogyha méregetem a másikat, vagy a kritikámmal vagyok jelen felé. A kettőnk közötti beszélgetés példájával élve, van egy elismerésem feléd, a munkád, motiváltságod felé, és ha ezzel tudok kapcsolódni hozzád, akkor a bizalom épülhet köztünk.

A munkád során is bizalmat építesz emberek között, hiszen nem csak egyéni-, hanem csoportos coachinggal is foglalkozol, sőt pszichodráma elemeket is használsz a foglalkozásokon. Hogyan lehet bizalmat építeni olyan emberek között, akik soha nem találkoztak egymással, nem ismerik egymást, azonban valós problémájukon szeretnének változtatni egy csoportos foglalkozás keretein belül?
- Azt tapasztalom a személyes és csoportos coaching folyamatok során, hogy a top három témában ott található az önbizalom ügye: hogy én bízhatok magamban? Képes leszek valamit megcsinálni, elérni az életben? Bízhatok abban, hogy te kedvelsz engem? Ebből adódóan egy kicsit mindenki ki van éhezve arra, hogy foglalkozzon az önbizalmával, egy kicsit tesztelje, figyelje, esetleg visszajelzést kapjon. Ebben egy csoport óriási lehetőséget tud nyújtani, hogy a tükörben meglássam önmagam és bízhassak magamban. És itt jön a válasz a kérdésedre:

egy elfogadó, egymást tisztelő, respektáló jó világot építek fel a csoportban.

Ez a szerződésünk. Mert hogyha én azokban a tükrökben azt látom meg, hogy mire vagyok képes, milyen vagyok, mi az, ami bennem elfogadható, tisztelhető, szerethető, akkor merem megmutatni magam. Egy idő után pedig merem megmutatni azt is, amit nem szeretek, nem kedvelek, nem ismerek. Amivel dolgom van. Ezeken viszont akkor tudok dolgozni, ha stabil talaj vesz körül.

Abból nem engedek, hogy ne ezt a világot építsük. Azt hiszem, igazi természetes lét eleme egy embernek az, hogy egy olyan csoport relációban létezzen akár otthon vagy a munkahelyén, ahol elfogadásban van, tisztelik, és bátorítják arra, hogy megmutassa önmagát. Ha pedig megmutatta önmagát, akkor az van respektálva, amit képes megmutatni és nem az, hogy mit nem csinált meg. Szóval, ha valaki megérzi, hogy biztonságos légkörben van, akkor ott kiengednek az izmai és akar maradni. És ezt ő is megadja a csoport többi emberének.

Előfordult már, hogy valakinél nem sikerült azt a bizalmi közeget kialakítani, ami szükséges volt ahhoz, hogy az életében változás történjen?
- Inkább azt mondanám erre, hogy különböző ritmusban vannak egy csoportos folyamatban az emberek. Akinek sok rossz tapasztalása volt már életében, sokszor sérült, annak a világról az a képe alakult ki, hogy az nem annyira jó hely, vagyis sokkal nehezebben érkezik meg hozzá a bizalom felé való nyitottság. Azt gondolom, hogy mindenkinek meg kell adni a teret és lehetőséget. Ha az egyén azt látja, hogy ezt rendszeresen megkapja a csoporttól, akkor egy idő után ő is fel tud oldódni és ő is el tudja mondani, ami foglalkoztatja. Ennek a ritmusa az, amiben megengedőek vagyunk.

Azt látom, hogy óriási szüksége lenne az embereknek akár egy pszichodráma önismereti vagy coaching csoportban való részvételre, de ez még mindig olyan misztikus dolognak számít. Bár 20 évvel ezelőtt csak pszichológusok jöttek az önismereti csoportokba, azért ma már ott van akár egy tűzoltó, vagy tanár is. A coaching csoport egy új lehetőség az önismereti, önreflexiós munkára. Egy coaching csoport tagjainak, akikkel 6-8 alkalommal találkozunk rövid időre, nagyon konkrétan meg kell fogalmazniuk, hogy az életük mely részén akarnak változtatni, javítani, fejleszteni. Ha az egyén megtudja élni, hogy a saját ritmusában tud megérkezni, ott lenni a csoportban, nem kell semmit produkálnia, amit nem szeretne, akkor megnyugszik és tud dolgozni magán.

Milyen mértékű változást tudunk elérni egy ilyen jellegű folyamat által? A változás útjára lépve jobb életminőséget tudunk a magunk számára teremteni?
- Igen, jobb életet él és jobb ember lesz az illető. Annak idején, amikor a pszichodrámát tanultam magyar mesterektől, illetve egy ausztrál pszichodramatistától, aki 20 évig járt Magyarországra, tudom, hogy ez alatt az idő alatt például jobb anyává váltam. Miért? Mert amikor csoportmunkába jártam és még kicsik voltak a gyerekek, mindig megdolgoztam, amivel éppen nehézségem volt. Amikor ezek kisimultak és hazaértem, másként tudtam reagálni a gyerekeimre, a családomra vagy bármilyen szerepemre. Tehát gazdagodik az a megoldási repertoár, amiből választhatok új kérdés esetén.

Ennek a folyamatnak sosincs vége, folyamatosan dolgozunk önmagunkon, ezáltal fejlődünk.

Ehhez azonban szükséges egy erős aktivitás, hogy elmegyek egy csoportba, odateszem magam, végiggondolom mivel van dolgom, miben változzak, dolgozom magamon és beleállok a másik személy munkájába is. Mindez sok-sok erőfeszítéssel jár.

Mi történik akkor, ha valaki bizalom vesztett? Vissza lehet azt építeni egészséges keretek közé?
- Azt hiszem, itt van egy nagyon lényeges pont. Aki elveszít valamit, mondjuk a bizalmát vagy egy kapcsolatot, esetleg a hitét saját magában, az mit kezd a helyzettel? Azt mondja, hogy jó, majd megoldom ugye ez nagyon ismerős dolog, összeszorítom a fogam és kibírom a fájdalmat. Vagy pedig képes vagyok azt mondani valaki másnak, akár egy barátomnak, hogy: figyelj, itt van valami zavar, nem látok tisztán. Esetleg képes vagyok meglépni azt a nagy bátorságot, hogy elmegyek egy csoportba, és egy coach pártatlan, professzionális segítségével együtt a bizalom újraépítésének kérdését kitisztázom, hogy eldöntsem, újraépítsem azt vagy sem. Szóval hogy képes legyek elfogadni és arra gondolni, hogy egy csoport igazi, jó támogató világ tud lenni számomra.

Hogy érzékeled, a mai 21. században mennyire releváns szó a bizalom? Szerinted az emberek mennyire bizalom vesztettek vagy még mindig bíznak egymásban?
- Én azt gondolom, hogy bízni egy alapérték és muszáj ebbe kapaszkodnunk.

Muszáj?
- Ha elszeparálódunk, elszigetelődünk - ebben a karantén óriási tanítás volt -, hogyan tudunk kapcsolódni és kihez? Online csoportmunkákat csináltunk, amiben gyakran megjelent az a téma, hogy itthon vagyok egyedül, magányosan és mibe csavarodom bele. Ezért mondtam, hogy szerintem alap dolog hogy kapaszkodjunk. Bízni abban, hogy képes vagyok kapcsolódni, megkapni egy másik embertől azt, amire szükségem van, képes vagyok egy olyan csoportba belépni, ami jó nekem és nem végigszenvedni az életemet egy olyan csoportban (akár családi-, munkahelyi-) ami nem támogat, nem fejleszt, nem hoz nekem egy jó életet. Tehát képes vagyok döntést hozni és változtatni. Talán ezért csúszott ki a számon az, hogy muszáj… mert alapvető és muszáj abba kapaszkodni, hogy képesek vagyunk új forgatókönyveket, új fejezeteket indítani egymással, egymás támogatásával.

Hadobás Bernadett írása.

Podcast teljes interjú meghallgatható: BIZALOM

Subscribe to get sent a digest of new articles by Hadobás Bernadett

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.